Píramerio Emariomer, az Örök Tavasztenger – 1. fejezet

Írta : a ZsuGa kormányosa

Előszó (elolvasását semmiképpen se hagyd ki…!) Következő fejezet

Előszó

Vendégvári Tibornak, a kutatórészleg vezetőjének a jelentését kellett volna átolvasnom, amihez nem fűlt a fogam.

Kinagyítom az oldalt a képernyőn:

Guri, a computer-szonár megbízatást kapott. Mikorra hozta formáját, a kutatóbázist hackertámadás érte.

Micsoda! Utánanézek egy fájlban a Gurinak:

Guri, a Koronella típusú computer-időnaszádok fejlesztés alatt álló egysége, már képes mesterséges intelligencia megalapozására és telepítésére. Ez idáig felügyeleti árnyékrendszerben mozgott, s most lett volna első alkalma lemerülni az időóceánok nagyobb mélységeibe.  Cél: a dinoszauruszok Óárkádium-i életterének kutatása.

A pék pókját, ez a Guri? Rokonszenvezzek vele? (Máris rokonszenvezni kezdtem vele.)

Vendégváró Tibor jelentéséből: A hackertámadást követően Guri is részt vett egy átvilágításon, mire ő hibernálta magát. 18 órán belül mégis felülírt minden elképzelhetőt és megmagyarázhatót, mert gammasugár felhőben pulzálásba kezdett.

A Guri önrendeződött, szonár nyelven egy üzenetet küldött: Píramerio Emariomer, az Örök Tavasztenger, avagy Kis Merész visszatért címmel.

Én: Álljunk meg itt egy kicsit. Talán a Píramerio Emariomer az Óárkádium-i élettér, s ugye a Kis Merész egy dínó? 

Vendégvári Tibor: Főnök, olvasd el a Kis Merészt vagy töröld, esetleg altasd.

Én: Utánanéztem a számítógépben a terjedelemnek, kértem egy energiaitalt a személyzettől. Akkor lássuk a medvét, akartam mondani a Kis izét.

-.-.   /   .   /   -..   /   …-   /   .   /   …   /   ..   /   ..   /  

Még én: Helyenként Guri, vagy valaki, morze jelrendszerben alkalmatlankodik a képernyőn, nem kell figyelembe venni…

Első fejezet

   Amelyben a világot járt Kis Merész barátságot köt egy delfinnel. De felbukkannak benne további szereplők is, mint például Valaki, vagy Tengeranya és fogadott gyermeke, a Szárazföld meg a Hold. És bár a térről, meg a titkok meséjéről, és törvényekről tanakodnak, és ha mondják is, hogy tér, meg titkok meséje, vagy törvények, de attól még lehetnek egy rendes társaság.

Én: Ezt talán az unokámnak kellene elolvasnia Jó, tudom, essünk át rajta mihamarébb.

   A Kis Merész, a hullám, aki mindenre kíváncsi, újdonságra kész, bebarangolta az óceánokat. Megjárta száznyi tengerét, partoknak megannyi kedves helyét, majd egy napon itt termett, mert a világ akármilyen szép, de kerek. Útja során megfürösztötte a Fénylő országbeli szingalézeket, vagy a bömbölő viharok övezetének maori hajósait, s már eleget is látott volna, ha nem ő lett volna a Kis Merész. Ő azonban eljutott még a pirospozsgás eszkimókhoz, a hajbókoló arabokhoz, látta a serénykedő japánokat és a zömök szlávokat.

   Aztán folyókon felszaladva megismerhette az Andok alatti meszticeket, vagy az Amur menti karavánokat, de szeme elé került a Duna menti hányatott sorsú, bátor magyar, s patakok medrében tartva ott járt további nemzetek sírhelyénél, vagy éppen vajúdásánál.

   Mostanában, itt jártában, sokszor megkerget egy karcsú, de izmos és sebes állatot. A delfint, mert az volt, el is nevezi Suhanónak. Ez az uszonyos gyakorta ott viháncol a Kis Merész hullám ölében, a víz sistereg és habzik vetődéseiktől, csatározásuktól. A Kis Merész ugyancsak kifárasztja a pajkos állatot. Lihegve pihennek le egymás mellé, és Suhanó így szól.

   Hozzád képest ki vagyok én?

   Ekkor a Kis Merész válasz helyett ugrik, körbevágtatja az öblöt, habvirágokat, és fehér fodrokat hajigál.  Egy ezüsthalat röptében fölbukfenceztet, és rálehel.

   – Halacska, ébredj! Én a delfint testvéremül fogadtam!

   – Oh – áhítozza az ezüsthal.                                                                      

  – Honnan is tudhatnád azt te? – folytatja a Kis Merész –, magányosan is úgy vágtatok, mintha együtt tartanánk.

   – Elmondom mindenkinek – vágja rá a halacska.

   A Kis Merész, ha akarja, olyan lehet, mint a meredek hegység. De nem nagyravágyó, büszke és vetekedő, sosem akarja elérni a Napot. Amikor felduzzad öblös vízhegyháta, csak játékból teszi, hogy a hajósok rikoltozhassanak buggyos fodrain, vakító színjátékán.

   Sorra lesi a nagy szárnyú vitorlásokat, mert mindig keres valakit, akit csak így nevez: Valaki. Aki hasonlít a többi hajósemberhez, de úgy viselkedik, mintha barátság kötné őket egymáshoz.

   A Kis Merész, amikor a tenger látóhatárán megpillant egy apró pontot, menten feléje tart. Ha a pontból vessző lesz, s a vessző keresztté változik, máris vágtába kezd. Az ott előtte egy keresztárbocos vitorlás. Végignézi a korlátnál állókat, fröccsentéssel legyinti az arcokat, s aki nem törli őt magáról, az a Valaki. Akinek minden öröme, átka a tenger, egy bagószagú, borostás arcú fedélzetmester. Akit a Kis Merész hosszan elkísér minden találkozásukkor, s elválásukkor a tekintete elborul. Mert eszébe ötlenek a hajóroncsok. A Kis Merész tudja az elemek harcát, ám szánja a gyöngébbeket, a felkészületleneket.

   Emlékezni és eltöprengeni alámerül a mélybe. Körülússza a léket kapott hajók törzsét, s elborzad és felháborodik a kimúlt legénység látványától. Olyankor elönti a düh, s felszínre tör nyakon csípni hullámtestvéreit. Mert keresi a gyilkosokat, rablókat, zsiványokat, s hidegvérű cinkosaikat. Meghajszolja őket irgalmatlanul, felpofozná valamennyit. Vágtázik, csatázik naplementéig, s egyszerre csak nyüszítést hall; a delfintestvért hajította a messzi magasba, tornyosul utána, s mint csemetét fekteti a hullámokra, s beleilleszkednek a tenger egyhangúságába. Ám micsoda egyhangúság ez? Hullámok vándorolnak az áramlatok törvényei szerint. S a törvények jók, mert jók a vízi népnek is.  A repülőhalak versenyeznek, a teknőcök bukdácsolnak, a delfinek mókáznak A vizek országa, ameddig csak a szem ellát, fényárban ragyog, az égbolt alja pírban lángol, jelezve, hogy a szél egynapnyi távolságra jár. Ilyen egyhangúsággal néz a táj az éjszaka elébe.

   A két barát együtt ábrándozik. Jönnek a régi ismerősök, fényes és homályos csillagok, telve rejtélyes, állhatatos rezgéssel, néma bölcsességgel. Suhanó megbújik a Kis Merész hullámölében, s onnan kandikál ki az jövevényekre. Éppen érkezik egy ezüstös hajó, vásznaival játszik a szél. A szél, ki hol ádáz ellenség, hol kacér jóbarát, szárnyán furcsa dalok születnek. A Kis Merész elhallgat, hogy meg ne törje a látomást; a hajóról egy legény hangja száll, kedvesem, gondolsz rám? A hullám álomba ringatja, s a vitorlás beleolvad a sötétségbe. Egyedül maradnak Suhanóval, aki kecsesen röppen, bukfenceket hány, s körülszáguldja hullámtestvérét. 

– Hullám – szól bátran –, olyan kifürkészhetetlen vagy!

   A Kis Merész oldalára gördül, majd vissza.  

   – Vajon én miért nem alszom? Hányszor hordtalak már hátamon, s amíg te édes álomba merülsz, én akkor is ébren vagyok. Telhetnek nappalok, éjjelek, jöhetnek viharok és szélcsendek, én nem ismerem az álmot.

   Ámuldozik Suhanó.

   A Kis Merész felfúj a levegőbe egy fodros hullámtarajt, s karjával ezer vízgyöngyszemre csapja szét.      

   – Így élek. A bolygón csak mi voltunk, a víz és a tűz mindenütt.  Aztán megszületett a Szárazföld, akit Tengeranya annyira várt. A létezésnek értelme lett, mert elindult az élet. Az életnek pedig célja, hogy élhető legyen.

   Nagy szél csap alá. Viharmester vezénylése nyomán füttyentések, sivító hangok, tarajos hullámok és hullámtorlódást okozó széllökések érkeznek. Ám sem a Kis Merészt, sem Suhanót nem zavarja viharmester jelenete. Nem is észlelik maguk körül a világot, egymás számára csak egyedül vannak, és jól megvannak.

   A delfin elterül a Kis Merész vágtázó testén, s hallgatja a titkok meséjét. Érzi, hogy talán most magyarázatot kaphat azokra a kérdésekre és gondolatokra, melyek bensőjét foglalkoztatják, nyomasztják, ha egyedül barangol távoli vizeken. És főleg akkor, amikor visszatér ide, amit úgy hív: itt, ahol ismerős. Ilyenkor érzi, milyen roppant nagy a távolság, a tér, és mekkora csoda az idő, mert mire visszatér, csemetéknek ismert delfinek hetyke legényekké formálódtak.

Cseperedett a Szárazföld, nőtt egyre! Csodálkozva nézegette magát Tengeranyám tükrében. Néhol egy új hegyláncot emelt, másutt meg völgyeket barázdált. Forrásokat fakasztott, folyóival hozzánk szaladt. És én is kedvességekkel halmoztam el, locsoltam szirtlábait, kedveltem lényeit: embereit, állatait. De tudd meg, idők teltével mégis tartózkodók lettek, egyszer csak idegenek.

   Suhanó zavarában és ámulatában, ragaszkodásáról és szeretetéről és biztosítja a hullámot. A Kis Merész most már megnyitja szívét:

– A Szárazföld, egyszer csak hiú, gonosz és uralomvágyó lett. Az embert szolgalelkűvé változtatta, anyámtól és tőlem elrettentette. Ráadásul úgy rendezte dolgaikat, mintha a rossz jót szülhetne, és a jó rosszat.

   – Végig lázít a múlt – perel már a hullám. Hiszen gyakran velem tartasz, amikor lázasan, nyugtalanul, és néha még a folyókon is felfutok. Csábítanám, lehetőségekkel kínálnám az embert, aztán mindig erőtlenül térek meg. Nem értik a szavam, és csak a sodrás hoz vissza anyámhoz. Aki bármennyire komor, mégis fenségesnek látjuk. Hatalmas, de ki bánja, ha gyöngéd. Bármennyire is szavadon fog, akkor is igaz szívű. Tompa kék, de tud ezer színben ragyogni. Méltóságos, ám szép, amikor egyszerű, akkor is. Hozzá rohanok, hogy magyarázatot kérjek, ám ő, halld, Suhanó, ő olykor néma! Nem tudom, boldog-e? Talán mi vagyunk az ő szava, mi vagyunk a keze, lába, és ő a test, a végtelen, a minden.

   – Suhanó! – kiált fel most a Kis Merész.  – Halak és többi lények! De jó, hogy veletek vagyok! – s hóna alá kapja delfin testvért, rohanásukban szinte szállnak.

    Vágtájukkal szelet kavarnak. Úsznak a tenger peremén a felkelő Hold torkába, az meg kalpagját megemeli, s amikor hozzáérkeznek, hunyorít és nyájaskodik, fellép az égbolt létráján, és felettük szólal meg.

– Melyik csillagot vezényeljem útmutatónak? Vagy csillagképet kívántok? Vagy a karimás Szaturnusz legyen az irányadó és kísérőtök?                                                           

   – Ég veled! – rikkant Suhanó a sápadt égitestnek, és a Kis Merésszel elrugaszkodnak. Erejük és lelkesedésük a Holdat fiatalabb világára emlékeztetik, mire az égbolt minden fényét felgyújtja.                               

Én: Megjegyzés Vendégvári Tibornak.

Na nem, kedves Vendégvári.

Adok majd neked elolvasást és jó lesz tudni, hogy közeleg a félévi jutalomosztás ideje, hol az energiaitalom? Hogy mondaná a Kis Merészed?  A bolygón csak mi voltunk, a víz és a tűz mindenütt, te meg, ha nem tetszik, szedheted a sátorfádat. Beállhatsz akár vízhordó tűzoltónak. Ég veled! Nem ismered te még a Duna menti hányatott sorsú, bátor magyart! Vagy mi van még?

Legközelebb hozom a második fejezetet!

Elköszönök, cserkésztársi szeretettel:

Jóska bá

Közzétéve: poorjozsef

Mátyusföld legnagyobb falujában, Nagyfödémesen élő író, vízicserkész Rétéről származik. Érettségije után nem jutott be tengerészeti szakintézetbe... Bővebben a honlap felső menüjében a Szerző feliratra kattintva olvashat. Megnyithatja még akár a következő hivatkozást bemásolva a böngészőbe: https://poorjozsef.wordpress.com/about/

Píramerio Emariomer, az Örök Tavasztenger – 1. fejezet” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves István, lassan növekedő unokáidnak biztos, hogy sokat tudsz mesélni hasonló történetekről, hiszen ahogy jöttetek Amerikából viharokkal a vitorlásotok mögött, kísértett benneteket mítosz, legenda nem egy, jó lenne viszont látni mindezt egy helyes könyv oldalán – a te tollad nyomán!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Create your website with WordPress.com
Kezdjük el
%d blogger ezt szereti: