Píramerio Emariomer, az Örök Tavasztenger – 2. fejezet

Írta : a ZsuGa kormányosa

Előző fejezet Következő fejezet

Amelyben a Kis Merész Tengerbölccsel találkozik, és újabb titokról hullik le a fátyol.

A hullám ellátogat a Szárazföldre, és hazajövet szerencsétlenséget idéz elő. Idővel megismeri az embert.

   A Kis Merész nekiiramodik a távoli látóhatárnak, kaszabolja a hullámtarajokat, dobálja a habvirágokat, s a mélyből hosszú, zöld növényszálakat tép Valakinek. Delfin pajtás messze elmarad. Sokszor váltogatja egymást a Nap és a Hold az égen, a Kis Merész országának még csak a tavát, annak is csak egy szögletét járja be. Meg ne csak lássa, hanem érezze is a vízfelszínt és a tengermélységet, víztölcsérének gyökerével mindent megkavar.

   Milliónyi vízi lény mondja. – Itt járt a Kis Merész! Rettegjetek gonoszok! 

   Százéves teknősök mondják: ükapánk ükapjának az ükapja hagyta ránk őseitől, hogy a Kis Merész nem más, mint anyánk, a Tenger fiatalabb arca! A hullámhoz szintén eljut a szóbeszéd, mégiscsak a Kis Merésznek érzi magát. Országjárásának hetedik hetében, annak is utolsó napján, a Nap delelésekor megtorpan. Ritkán látott lénybe botlik, talán Valakinek is többször ugrik a nyakába. Tengerbölcs az, ki eléje köszöntőnek és hírvivőnek egyik albatrosz tanítványát küldi, s utána érkezik ő maga is.

   – Mindent szerencsésen! – s kutatják egymás tekintetét.

   – Duzzadsz Kis Merész, erődtől duzzadsz!

   – Te is, bácsikám, eszedtől. Dicsérd csak albatroszod, ő talán nem veszi zokon.

   – Kis Merész! Hullámmal az még nem esett meg, hogy névvel illessék. Megszolgálod még ezt a bizalmat.

   – A jövőre célzol, tisztelt bölcs? Mondják, egyidős vagy Tengeranyámmal, ezért is kérdezlek. Mi az, ami vár rám, ami lényeges? Ami végett még új nevet is kaphatnék?

   Tengerbölcs eljátszadozik az albatrosz tollával, hol a hullámra, hol az égre néz, s így válaszol. – Talán azt is mondhatnám: jön, aminek jönnie kell. Annyira még se csalódj bennem, gyere velem.

   Megindulnak hullámvölgynek lefelé, majd alámerülnek a mélység szurdokaiba. Ezer foszforeszkáló lény világítja útjukat, csak az albatrosz száll fel a magas légbe, hogy míg tanítómestere távol van, a felhőket faggassa.

   Megérkeznek a tengerfenékre. Tengerbölcs elküldi a köréjük sereglett vízi népet, s aztán a hullámhoz fordul. – Nézd meg a korallokat. Elhalva egymásra rakódnak, a tengerfenék növekszik, egyre emelkedik, mígnem eléri a felszínt. Egy új sziget keletkezik, a korallsziget. Tengeranya fogadott fia, a Szárazföld terjeszkedik és támad, de anyád nem mállasztja a süldő szigeteket. Most még létezik az egyensúly! De egyszer, Kis Merész, eljön a Szárazföld lényeinek az ideje. Meglehet, valamikor az ember lesz a leghatalmasabb. Meg kell ismerned! Ez a te jövőd.  Nem irigyellek, és nem szánlak. Utadat magányos zarándokként kell megjárnod, míg megtudod, miért, minek és hogyan kell járnod!

   Ezzel a Tengerbölcs egyedül hagyja a Kis Merészt, ki elgondolkodva az agg szavain, maga is útra kel.

   Rég nem látta a Szárazföldet, és sebes vágtába kezd. Amikor tajtékot vetve torpan meg parti sziklák élén, útját folytatja egy folyón felfelé, s nézi, mit idézett elő az idő múlása.

   Megáll, s figyeli a kinti zsivajgást.

   – Mindent szerencsésen! – rikkant fel nagy kedvvel. – Emberek, beszélgessünk egyet! 

   Ám az emberek figyelembe se veszik szavát. Felduzzad hatalmasra. Buzgón mesterkedik, csobog, színekben ragyog, de az emberek továbbra is közönyösek maradnak. – Jaj –, borzad el, s szörnyülködve indul vissza a tengerre. Barátjára gondol, megértő szóra vár, s erős iramban nekivág az útnak.

   Nappalból éjszaka lesz, sötétségre hajnal virrad, lágy szelek fújnak, s a távolban felbukkan egy szürke vitorla. Aztán kivehető lesz az árboc keresztfája, már a hajótörzs is látszik, s a Kis Merész pillanatok alatt legyőzi a kettejük közötti távolságot. Magasba lendül, s lágy vízpermettel végiglegyinti a korlátnál állók arcát, s felujjong. Megvan Valaki! Visszazuhan a tengerre, és mélyre száll.

   – Legszebb gyöngykagyló, hol talállak?

   Veszi is már a gyöngyház kincsét, s beleejti a fedélzetmester markába. Felhördül a hajónép is. A fedélzetmester ámul-bámul az emberszem nem látta hatalmas gyöngyön, s pillantásával hosszan követi a messzeségbe tűnő hullámot.

  A találkozás mérsékli a Kis Merész rossz kedvét. Mikor újra egyedül tudja magát, s az égbolt alját az alkonyat pírja színezi, rohanását fékezi. Kedve lenne kigondolkodni a világból, elfekszik a tengerfelszínen.

   – Nem zavarlak? – szól alá a Hold.                                                                                                                             

   A hullám felsóhajt. – Éppen te zavarnál! – majd folytatja – te, Hold, hogy is van ez? Anyám testvére vagy? Vagy alattvalója? Vagy idegen? Szép vagy!

    A sápadt örök vándor lepislant és felnevet. – Keresztapádnak így akarsz kedveskedni? Meghálálom. Innen a magasból látom Suhanót. Ha az Orionnak veszed az irányt, reggelre megtalálod.

   A Kis Merész elköszön, s elindul, mint ahogyan jött, víztölcsér alakjában. A víz tajtékzik mögötte, s ahogy köszönti a pirkadat első fényét, a széllel együtt vidám nótára gyújt. Kedvét még növeli, hogy eszébe ötlik, valamivel meglephetné Suhanót. Szétnéz a tengerfenéken, lila tengeri rózsát gyűjt, s belőle zöld vízi szállal csokrot köt. Közepébe ékességnek egy kerek sárga levelet tűz, s nagy iramban tovább törtet – emlékezvén a Hold szavára –, fergeteges iramba kezd.

   Szörnyű sikoltás hallatszik! Fadarabok repülnek az égnek, egy kettétört evező siklik tova az árral. A hullámtól odébb egy szétzúzott csónak merül a mélybe, s a nyomában kavargó örvény egy ruhafoszlányt forgat körbe.

   A vízből egy gyermek feje bukkan föl.

   A Szárazföld messziről kacag, s dübörög.

   A gyermek karja vékony, de inas, kitartó karcsapásokkal menekül, aztán egyre nehezebben lélegzik, majd kifullad, egyszerre csak elalél.

   – Suhanó­! – száll a Kis Merész kiáltása, miközben a gyereket öleli –, Tengeranyám, te is hallgatsz? Hold, hogy megrészegültem szavaidtól!

   A part egyre távolibbnak látszik már.     

   – Anya! – eszmél fel egy utolsó szóra a halászfiú.

   Nagy szemeket meresztve halak jelennek meg, delfinek köröznek. Bámulják a halászgyereket s a Kis Merészt, aki felemeli hullámfejét.

   – Tengeranyám, valaki azt hiszi, ezt akartam volna?! Döntsd el mihamarébb sorsomat!

   Mögötte bálnák sorakoznak, azok mögött polipok, ráják, cápák, teknőcök és halak milliárdja, felette delfintestvér suhan, s mennek a Tengeranya elébe, a füstölgő kékes mélybe. Itt csorba nem eshet!

   Előjönnek a mélyvízi remetehalak és kerekre nyílt szemmel nézik a hullámot, amint elhalad előttük a menet.

   – Kit szajnálsz? – szól közbe egy pösze hal. – Az anyát vagy a Kisz Merészt?

   – Hallgassatok! – zeng a távolból Tengeranya parancsa. – Ezt a percet el ne felejtsétek!

   A Kis Merész a fiú testét puha selyemmohán találja, amint gyöngykagylókat hord köréje a vízi nép. Nagy némaság honol a sorok közt, s egyszer csak megszólal mindannyiuk anyja, a Tengeranya!

   – A fiú teste nem oszlik szét! Hullámlelked szállja meg, s holnap mire felkel a Nap, partra vetlek! Holnap emberré teszlek!

   Elsőnek a szél üvölt fel, de a szörnyű ítélettől ajkára fagy a jaj!

   A mélység dübörögve visszhangzik. – Partra vetlek! Holnapra emberré teszlek!

   Akik ájuldoznak, többé életre se kelnek, akik elgémberedtek, koldusok maradnak, s a vízi nép soraiból soknak könnye hull.

   Felcsendül a Kis Merész válasza. – Úgy akarod, Tengeranyám, úgy is lesz!

   Nem tudja a delfin, mitévő legyen, és vannak így akárhányan. A Kis Merészt a halak a vízfelszínre kísérik, s ott a magas légbe néz. Tintahalak tintát hoznak, fehér kagylót gyűjtenek százan, majd vezérük felkiált: – Mindenkit tanúnak hívok. Gyermekeitek tudják meg rólam azt, amit tudniuk kell.

   Utoljára nagy fohászt küld az égbe. – Ezerarcú éjszaka, a mesterem voltál. Óva intettél, s mondtad nem egyszer, hogy a Napot, a fényt jobban kedveljem.                                                                                             

   Búcsúzom.

   Holnap a Szárazföldön újjászületek.

   Sorsom úgy hozza, mit eddig ismertem, az bennem majd álomra hajlik.

   Elindulok utamra, utoljára köszönteni mindent. De birodalmam olyan végtelen. Minden zuga, de kedves is nekem!

Én: Kedves Vendégvári! Te Nagy Merész! Tudod te, mennyibe került egy ilyen Guri?

Valaki csak felelős érte. Nem az a Valaki a fedélzetről! Nem az a hacker. Most már csak azért is elolvasom!

Legközelebb hozom a következő fejezetet!

Elköszönök, cserkésztestvéri szeretettel:

Jóska bá

Közzétéve: poorjozsef

Mátyusföld legnagyobb falujában, Nagyfödémesen élő író, vízicserkész Rétéről származik. Érettségije után nem jutott be tengerészeti szakintézetbe... Bővebben a honlap felső menüjében a Szerző feliratra kattintva olvashat. Megnyithatja még akár a következő hivatkozást bemásolva a böngészőbe: https://poorjozsef.wordpress.com/about/

Píramerio Emariomer, az Örök Tavasztenger – 2. fejezet” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kis Merész világa tovább bévül, Tengerbölcs, Nap és a Hold, Tengeranya egy varázslatos világgá fejlődik, melyben mindig valami új kaland vár rá.

    Kedvelés

  2. Ha nem írtam fel előzőleg, most bepótlom, hogy a te világod is egy varázslatos világgá fejlődött, hogy olyan fiút neveltél fel, nevezzük meg őt, Méder Áron, aki egyedül, tavi méretű vitorlással kerülte meg a Földet, s a YouTube.com hálón két napja fenn van földkerülő útjáról készült, majd másfél órás filmje: Békét és szelet címmel, mely címmel könyvet is írt világlátásáról…Gratulálok Neked és Áronnak!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Create your website with WordPress.com
Kezdjük el
%d blogger ezt szereti: