Fények a rengetegben

Ebben az emberrengetegben hajózva egykoron nem gondoltam, mennyire viszontagságos a megérkezés. A megannyi útrakelés és a sok rejtély miként termeli ki a föladás titkos vágyát. Az érvek, az önigazolások ágyásait, a bezzegeléseket.

Így váltva takkokat lett a sötétségnek átkosabb és ragacsosabb a mélye, sumákolva a reményt hamuvá szürkülni.

Ah, Kozmosz Almanach, égbolt milliárdnyi csillaga, emberrengeteg billió rezzenése – merre a kivezető kurzus? Mennyi keresés, hány mérlegelés, honnét a merészség most leírni: igen, vannak felfedezetlen fények a sorsok óceánjában…, ebben a bársonybúskék emberrengetegben mily serkentés: meglátni, belerévülni, bemérni…

Felvidékről, meseszigetünkről:

Kiss József, festő, beltéri tervező, kivitelező, akiről ha azt állítanám, önjáró festő, akkor sem mondtam volna ki az igazat…

Annak született, hogy feltalálja magát…

Kiss József – Partközelben

Amikor a társadalmi formaváltáskor már kisiparos derűlátásával kisüzemet hozott létre, festőiparban, mára munkával szerzett tőkebankot mondhatna magáénak, ha a föderáció felbomlásával ki nem húzta volna a lába alól a szőnyeget…

Kiss József – Indulás

Mára San Franciscóban él, festeni mer álmodozva, odaadó hittel, tisztaságot óvva gyermeki derűvel…

http://www.decorpaintingbyjozef.com

Csóka Ferenc, író, zenész, festő, nem műfaja a kisebbségi lét, mikrokozmosza alkotói önmagának…

Törvényei szökőkutak, időmérője csillaghang, helyzetmeghatározója szeretet…

Csóka Ferenc – Nagymegyeri katolikus templom

Kísérletbe hangolódni, merni egyszerit, hűnek maradni reménytelenül, átjárni sejtláncokon, fényt pulzálni emberrengetegben, visszajáró jövőnek hangjával…

Csóka Ferenc – Vörös naplemente

Próbatevésére a Nagy Rendező társakat ütközeteihez ad-e, találni sejlő világokat zikkuratok megépítésére?

http://www.csokaferenc.sk

Közzétéve: poorjozsef

Mátyusföld legnagyobb falujában, Nagyfödémesen élő író, vízicserkész Rétéről származik. Érettségije után nem jutott be tengerészeti szakintézetbe... Bővebben a honlap felső menüjében a Szerző feliratra kattintva olvashat. Megnyithatja még akár a következő hivatkozást bemásolva a böngészőbe: https://poorjozsef.wordpress.com/about/

Fények a rengetegben” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Azt hinné az ember hogy tiz év távolét után már odahaza senki sem gonol rám ,vagy esetleg már csak a rosszhiremről emlegetnek,de mégis akadt ember aki nem feletkezett meg rólam ez az ember Te vagy drága barátom Poor Jóska akit nem mind csak iró ,mint vállalkozó mint hajóskapitány, hanem mint egy nagyszerű embertként is élsz a keblemben ,köszönöm a rólam leirt szép szavakat ,festői nyelven impressionista árulkodást rólam
    Kivánok sok sikert a álmaid megvalósitásához .Üdvözletem Józsi

    Kedvelés

  2. Kedves Kiss Jóska, engedd meg, hogy hozzászólásod mellé egy minap írt dalszöveggel társuljak, mert levedhez prózában hozzá tenni valamit, az most nem megy…

    Csillag

    Aluszik mélyen az űr,
    hintázza lágyan csillagszél,
    látod…, csak az a kis csillag hunyorint.
    Nem tudni, miben hisz
    kire vár, pulzál
    a Nagy Terv részekint,
    merengeni nem szokott,
    de hű, látod…,
    mint ahogyan az embernek ritkán sikerül.
    Minden reggel alászáll
    a Mester tornácára,
    a messzeségben a csillagporfelhő alján
    cikkázik valami,
    hallott felőle, arra van a Nagy Fénytest,
    oda igyekeznek az égi vándorok,
    míg idelenn telnek a színek, fárad a nyár,
    látod…, eggyé váltak a fények,
    csillaghullás villan,
    hasad bársonykék éjvilág.

    /retro emlék blues zenére – Bolygó Hollandi – a ZsuGa kormányosa/

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Create your website with WordPress.com
Kezdjük el
%d blogger ezt szereti: